Szerzői jogi
nyilatkozat
A https://forraskodalapitvany.hu/ honlapot a Forrás-Kód Alapítvány (2022 Tahitótfalu, Szállások út 25. A.sz.: 19305846-1-13) (a továbbiakban, mint „Tulajdonos” vagy „Szerző”) hozta létre, tartja fenn, üzemelteti és tölti fel tartalommal.A honlap, az azon megjelent vagy megjelenő minden tartalom külön részletezés vagy típusmegjelölés nélkül (a továbbiakban, mint „Tartalom” vagy „Mű”) is a Tulajdonos szellemi alkotása, amely a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében szerzői jogi védelem alatt áll. Minden, tartalommal kapcsolatos személyhez fűződő és vagyoni jogok gyakorlására a Tulajdonos kizárólagosan jogosult.
A művek jelen honlapon való megjelenésének célja kizárólag azok jóhiszemű érdeklődőkkel és olvasókkal történő megismertetése, az általános ismeretterjesztés.
A művek személyes célra, egy példányban történő kinyomtatása, megőrzése megengedett. A mű részletét – az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven – a forrás, valamint a Szerző megnevezésével bárki idézheti.
Mivel a művek helyesen csak a Szerző által megvilágított összefüggésükben értelmezhetőek, így a Szerző nem engedélyezi műveinek torzítását, megcsonkítását, vagy a mű más olyan megváltoztatását vagy a művel kapcsolatos más olyan visszaélést, amely a tartalom csorbítására és egyben a Tulajdonos nézeteire, becsületére vagy hírnevére sérelmes.
A művek egészének vagy valamely azonosítható részének anyagi formában és nem anyagi formában történő bármilyen felhasználása és minden egyes felhasználás kizárólag a Tulajdonos előzetes és célhoz kötött engedélyével, személyhez fűződő jogainak tiszteletben tartásával történhet.
Engedély nélkül tilos a művek átdolgozása, bármely adathordozóra történő többszörözése, terjesztése, nyilvános előadása vagy nyilvánossághoz közvetítése, vagy más módon történő felhasználása a Tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül.
A művekkel való bármely visszaélés, a Szerző jogainak megsértése, vagy a célhoz kötöttség elvét sértő felhasználás esetén a Szerző a jogsértővel szemben felléphet és fenntartja a jogot, hogy mind polgári jogi, mind büntetőjogi jogkövetkezményeket érvényesítsen.
